Akár esküvőre is.
Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....
2014. július 10., csütörtök
Fonatosak.
Címkék:
arany,
egyszerűen,
fonatos,
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
kásagyöngy,
négyesfonás,
nyaklánc,
statement
2014. június 15., vasárnap
Végre
Szégyen gyalázat ezer éve nem jártam saját blogomon.
Nagyon húzós volt a tavasz, létszám gondok a munkahelyemen,
ballagott a nagyobbik lányom, az érettségi izgalmai, stb.
Szóval a blog mindig csak maradt. Persze alkottam sokat,
de a közzététel vagy elmaradt, vagy csak a Facebook fért
bele az időbe. Na persze volt amit el is felejtettem
lefényképezni. :( Nagyon nem szeretem ha semmire nincs
elég időm. Most próbálom pótolni legalább képekkel.
Vyolina Tropique medálok.
Ajne Lucky medálok.
Ewa Dygra medál.
Mini Dante medál.
Gyöngygallérok.
Újabb Tropique, csak mert jó fűzni.
Virág kitűzőim egy része.
Ovis ballagásra, a ballagóknak, meg
még aki szeretett volna mert olyan cuki,
35darag készült a könyvcsücsökből. :)
Hát azt hiszem ennyi ami fényképen megvan,
bár még a telefonom képei közt a húsvéti(!)
ovis ajándékok meg még pár dolog lehet.
Megpróbálom lebányászni.
Címkék:
ballagás,
ballagási ajándék,
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
gyöngygallér,
kitűző,
medál,
nyakék,
óvoda,
virág
2014. március 31., hétfő
Saját medál
Neve nincs kékség. Csak úgy, kellett valami
kék medál, megpróbáltam sajátot alkotni.
Ilyen lett... :)
Egy kis tavasz...hát nem gyönyörű...
Bemutatom Józsefet, hiperaktív feketerigó a szentem,
nejével él a kertünkben, nagyon szeret a kutyák
vizes edényében fürödni, sétálni nem tud, mindig
siet valahová és nem zavarjuk túlságosan a
jelenlétünkkel. Bátran közlekedik akár egy
méterre is megközelít bennünket. :)
Címkék:
ékszer,
feketerigó,
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
kék,
medál,
rigó,
tavasz
2014. március 2., vasárnap
Medálok hónapja.
Úgy érzem március a medálok hónapja lesz. :)
Ewa Dygra medál eleje...
és hátulja. Köszönöm a mintát.
Csorbolya medál. Ha jól tudom Panka mintája, köszönöm.
Lila Dante...
...és narancs-fekete. Zsuuu mintája, köszönöm.
Címkék:
Csorbolya,
Dante,
Dygra,
ékszer,
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
medál
2014. február 9., vasárnap
Falvédő és medálok
Zöld szobához zöld árnyalatos falvédő.
Ewa Coccolo medálja. Köszönöm a mintát. :)
Szintén Ewa mintája, bár csak hasonló a
végeredmény, mivel méretbeli eltérések
vannak az itthon található alapanyagok és a
megadottak közt. Remélem azért felismerhető
a minta: Ewa Dygra medálja. Köszönöm a
mintát. :)
Címkék:
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
medál,
patchwork
2014. január 17., péntek
Kötögettem.
Persze csak alapfokon. Nem vagyok egy kötőfenomén,
de az alapok azért mennek. :)
Készült egy barna színátmenetes,...
és egy zöld színátmenetes. Csősál és sapi a lányoknak,
lehet csereberélni. Nagyon jó volt dolgozni ezzel a fonallal,
Burkum Batik névre hallgat, puha nem szúr, azt hiszem akril.
Saját részre is gyártottam egyet, Feriye Ince névre
hallgat a fonal és ez is akril. Nagyon jó puha meleg.
Szóval megint nem gyöngyöltem, de már gyűlnek az
ötletek és készíteni valók (csak valami mindig beelőz).
2014. január 5., vasárnap
Apróságok
Karácsonyi szünet alatt csak pár apróságra volt időm
a sütés-főzés közben. Íme:
Készítettem magamnak is egy sujtásos medált. Nem lett
éppen kicsi kb. 7-8cm.
Pók, valahol láttam kipróbáltam, elsőre nem rossz,
de még nem az igazi.
Két tényleg egyszerű karkötő. roppantott gyöngy,
tekla és strasszos köztes memória dróton.
Címkék:
arany,
ásvány,
barna,
ékszer,
fekete,
gyöngy,
gyöngy-köztes,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
karkötő,
kék,
medál,
memóriadrót,
pók,
sujtás,
üveggyöngy
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)