Ha elestél.....
Ha elestél, állj fel és menj tovább,
Verd le térdedről az út porát.
S ha könnyeid homályosítják látásodat,
Csak szépen töröld le azokat.
Fekhetsz szakadékban töretve,
Úszhatsz felhők közt merengve.
Láthatsz olyat ki sír, ki nevet,
Lehet olyan ki húz, ki vezet.
Ha elfáradtál, állj meg és pihenj,
Álmodj szépet a fűben fekve lent.
S ha álmodban csillogó aranykalitka hívogat,
Jól nézd meg, miért adod szabadságodat!
Mert az álom szétmállik, porlad, hasad,
De a rács- ha arany is- örökre körötted marad.
S sokan elmennek majd melletted,
Kik érted sírnak, s rajtad nevetnek.
De már nincs aki húzzon és nincs aki vezethet.
2010.03.05.
Látomás
Fekete dobozban ücsörögve,
Bárgyún bambulni vak tükörbe,
Édes mérget szíva tündéri ajakról;
Kavargó ködben sok tompa szín-lidérc kábtáncol.
Olykor magával ragad egy-egy,
Lábam földet nem érintve remeg,
S ha szép homályuk fénypenge metszi,
Mézes mérgű tünde ajak téboly mosolyát elveszti.
Kongva érve durva földre,
Testem szilánkokra törik össze,
Szilánkom a hideg fényt visszacsillogja,
De várva-várja mikor tér meg hozzá forrasztó gomolya.
S jő a tünde füstköd szárnyon,
Megragasztja szétmetszett szilánkom,
Mézes mérgét ismét belém tölti,
Fény világát sejlő homály újból betölti.
Végül fekete dobozban nyöszörögve,
Pánik tébollyal meredni vak tükörbe,
Melyből mézgaosztó tündém vicsorog vissza,
Látom amint szilánktestem utolsó halálcsókját ajakáról leissza.
2010.10.15
Ne kérdezz, csak hunyd le a szeme.,
Ne kérdezz, csak nyújtsd ide a kezed.
Ne rémülj, fegyvert adok neked.
Szükséged nem lenne rá, elég látnom tégedet.
De a golyó velem gyorsabban végez.
Tudom hogy szerettél, tudom már nem.
Nem akarom hogy zavarjon a létem.
Még ne nyisd ki a szemed, kérlek.
Mindjárt befejezem, tényleg.
Most utoljára éreznem kell a szád,
Ezt kérem, mint koldus az alamizsnát.
Így álomban érzem magam.
Húzd meg a ravaszt…
Te szenvedtetsz, most adj nekem vigaszt.
(Harmadik kívánság 2010. 01.)
Árnyvarjak replikáznak az ólomszín éggel.
„Vörösen kel a nap, valahol vér folyt az éjjel.”
Hasad az ég alja, törik a csend,
A csordogáló fénymassza zavart teremt.
(Hajnali impresszió 2010.02.)
Reggel van még nagyon,
Az arcomat az asztalra hajtom.
Ő meg csak ül a bögreperemen,
Nézi, hogyan szenderedem.
(A kávésbögre tündéje 2010.02.)
Hófehér fák, hófehér csend.
Sáros patyolat, minden mű szent.
Kosz az ég, latyak a föld,
Kettő között csak fakó a zöld.
Köztünk kosz, zajártalom,
Kint puhaság hó birodalom.
Se csend, se zaj.
Hó hang szól.
2010.02.11. Hild 08.48.
Örömöm sötétbe zárva
Sírva hajló őszi fák,
Sírba lépő torz világ.
Gyászfátyol lebeg a házak tetején,
Komor árnyakat rebeg a sápadt fény.
Földön sárga csontok
Rezgő-zizgő foltok
Ránk zuhanna a szürkeség
Elfajzott (a) szürke rém.
Menekül kinek esze van
Én is távol járok gondolatban
De ideköt pár ezüst szál,
Itt ragadok örökre már.
2010.
Vihar
Bús vihar jő,
Sötét fellegek,
Eltakarják a szép kék eget.
Tűz a vízzel, ég a földdel összecsap,
Szörnyű háború dúl pillanatok alatt.
Villámok, mint pókháló szövődnek az égen,
Rettenetes szél süvít végig a réten.
Nem csillapul, csapkod vadul,
Az ég is tán ránk hull.
Tomboló düh, sötét lélek,
Eltakarnak minden szépet.
Csend lesz most, hirtelen,
Gyorsan jött és gyorsan ment,
Nem tombol már féktelen.
2008.
Titkot súg fülembe a szél,
Hogy vár valahol rám
Egy világ, mely jó s szép.
Hol nem lesz majd
Minden szomorú,
És nem lesz több
Szörnyű háború.
2009.
