Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....

2010. november 19., péntek

Kedvem negatív

Lassan itt a november vége, hát nem igazán fogom utolérni magam. Halogatok mindent, kedvem semmi, csak ülök sokszor és lesek ki a fejemből. Talán két-három dolgot készítettem egész hónapban, kreálni sincs kedvem. Most már a karácsonyra kéne készülni lassan, eltervezni mit sütök, hogyan díszítjük a lakást a gyerekekkel, milyen lesz a karifa,de ehhez sincs kedvem. Byroni splean a jellemző minden szinten. Legszivesebben átaludnám magamat áprilisba. Mikor lesz ennek vége? Tavasszal? Vagy sosem.

Fekete-fehér

Na sor került végre a másik extra vékony polár
takaróra is. A kedvenc színeimből állítottam össze,
fekete-fehér-szürke.( Amúgy is ilyesmi a hangulatom
is manapság.) Egész jól sikerült, vannak hibái ugyan
de házi használatra elmegy.

2010. november 9., kedd

Novemberi naplemente


Színek és fények tobzódása.
Gyönyörűséges naplemente.

Akár esküvőre is :)


Az eredeti fekete de igy is egész mutatós lett.
Akár menyasszonyi ékszer is lehet, tervben van
hozzá egy karkötő és egy fülbevaló is.

2010. október 29., péntek

október

Hát ez a hónap is eltelt, bár nem igazán úgy ahogyan azt
elterveztem. Sajnos kevesebb időm jutott a szeretett
gyöngyeimre. Ez a hónap kivette minden erőmet,
hosszabbak a sötét napszakok, hidegebb van. Nagyon
letargikus, nehezen állok át, lehet hogy öregszem? :)
Na de sebaj, jön a november és majd pótolom az elmaradt
dolgaimat remélem.

Ősz a kertben


Huginak, Lambertos helyett :)

Húgomnak készültek szülinapjára.
Nem pont olyan mint amilyenre először gondoltam
de nem lett rossz, sőt az eredeti elképzelésből
csak a fekete-piros ami megmaradt.:)
Hugi, boldog szülinapot!!!

2010. október 11., hétfő

Születésnapi ajándék

A legszebb születésnapi ajándék amit valaha
kaptam. A húgom rajza a lányaimról.
Nagyon tetszik és nagyon-nagyon köszönöm neki.

Megint egy féreg

Elő születésnapi ajándék a testvéremnek.
Nagyon tetszenek neki a féreg karkötők,
Ő nevezte el őket így, ezért természetesen
neki is készitettem. Szülinapig viszont nem
bírtam ki hogy oda ne adjam,messze van még
október vége, majd csinálok neki valami más
szépséget.

Lizinek

Hugom kislányának készült ez a
fuxia-fekete nyaksi.