Megvagyok csak egy kicsit kirándulgattunk, és vége a
szabadságomnak is. Augusztus 6.-án Kőszegen voltunk az
Ostrom napokon, nagyon színes látványos rendezvény volt.
A város amúgy is nagyon szép és hangulatos hely. Most
hétvégén pedig Fertőrákoson voltunk a rokonságnál és
rendezvény is volt a kőfejtőben. Pénteken délután mentünk
vasárnap este jöttünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Na és
persze vissza kellene most már rázódnom a dolgos hétköznapokba.
Szóval vagyok és fűznöm is kéne valamit....:)
Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....
2011. augusztus 17., szerda
Apróságok
Már megint lila-láncot kellett fűznöm, ezt most saját
használatra mert megint elajándékoztam az enyémet. :)
A két egyszerű kis medál saját kreálmány és már
meg sincsenek, elajándékoztam Márta és Klára napra.
Címkék:
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
lila,
medál
2011. augusztus 4., csütörtök
Egy másik szenvedélyem
Puzzle. Jelen darab 3x3 óra alatt lett kész.
Általában főműsoridőben a tv előtt készül. Ez a kép
nem a sajátom, fogadásból raktam ki, állítólag
kirakhatatlan.:) 1000 darabos, én jobb szeretem
az ennél több darabosakat.
Szülinap
Nagyobbik lányom szülinapját ünnepeltük hétvégén,
sütöttem ezt-azt és grilleztünk finomakat.
Nem igazán szoktam ételeket felrakni a blogra, de ez a kaja
nagyon bejött a családnak.Andi konyhája nevezetű oldalon,
Csirkemell őzgerincformában sütve, fedőnéven találtam.
Nagyon finom frissen melegen, de hidegen is.
És a lényeg a szülinapi torta, ami már tradicionális:
A Hugom által elkövetett Joghurtos-gyümölcsös-túrótorta.
Isteni finom, ha sikerül elkunyiznom a receptet közzéteszem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)