Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évzáró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évzáró. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 6., hétfő

Vagyok

Egy ideje nem jelentkeztem. Különösebb oka 
nincs, csak a szokásos elhavazás. Húsvét lezajlott 
úgy hogy a műveimet elfelejtettem fotózni, bár nem 
nem is volt nagy durranás az egész. Filc tyúkocskákat 
kaptak a kicsik, kis kosárban piros tojással. 
Anyák napja kb ugyanaz a szitu elfelejtettem 
fényképezni. Na mindegy ezen már nem segíthetek, 
majd legközelebb. Fűzni még mindig nem tudtam 
semmit sem, pedig tele van a fejem ötletekkel.
Majd egyszer.:( Varrtam pár táskát, kb ennyi. 

  Egy fekete-fehér saját részre.
Bevásárló-boltba járó anyósomnak, 
Anyák napjára a kazal orgona mellé. 
Őt a gyerekeim Mimónak becézik, 
így lett egyedi mimó-táska.:) 
Akril festékkel ecsettel festettem.

 Hát erről majdnem elfeledkeztem, a ballagási batyu. 
Hagyományosan Pünkösdkor tartjuk a nagycsoportosok 
ballagását, kiadjuk a batyujukat, pogácsával,10 fillérrel 
(találtam még itthon egy befőttes üveggel). 
Szintén akrilfestékkel festettem meg a jeleiket a fakanalakra.
  

  

2012. május 21., hétfő

Májusi mindenféle

Elég régen volt bejegyzésem, sok mindent készítettem eddig 
ebben a hónapban. A kézműves része inkább a
 munkahelyemre korlátozódott. Először az anyák napja, utána
 pünkösd és évzáró projekt. Mutatok pár dolgot, sajnos az 
anyák napi szívecskéket elfelejtettem lefényképezni, pici 
tűpárnák mindenkinek a kezdőbetűjével hímezve. 
 Gyöngyös koszorú.

 A plafon dekorálása tavaszra.

Kicsit a szekrényt is kijavítottam. Ősz óta lehullott pár 
levél és virág. :)
Fejdíszek az évzáróra. Természetesen több példányos 
minden fejdísz, hiszen mindenki szerepel.
 A pünkösdi királykisasszony koszorúja.

És a király kalapdísze.

Na azért fűztem is pár dolgot. 
Készült még ezeken kívül pár, de azok majd később, 
ajándékba készültek és nem akarom lelőni a poént.

2010. július 2., péntek

Hegyikristály fácska

Lányom osztályfőnökének készült évzáró ajándékba.