Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 30., szerda

Elmaradásaim és egyebek.

Piros kárpit eltüntetve, kis ablak befüggönyözve és 
a kis asztalra terítő is került. 
Az ágy tároló szekrény is piros volt, áttapétáztam és 
a bábparaván is új ruhát kapott.
Mesesarok, matrac huzatot és párnákat varrtam, na 
meg függönyt és elkötőket.
Dióbél bácsi, kicsit vagány lett, de a gyerekeknek tetszett.
Félig kész szülinapi sünik, még hiányzik az orruk és a szemük.
Szakrajz táska, rajztáblának, rajznak és egyebeknek.

Megérkeztem jeltábla.
Szülinapos jeltábla, még hiányzik a hónapok táblája 
és a kampók a jeleknek.
Babalátogatóban is voltunk, keresztszemes kép a szobájukba.

Gratula üdvözlőlap, sk.
Mindenszenteki sírdíszek, tegnap készültek.
Hát ennyi, sajnos a többiről nem készült fotó, még 
mindig nem vagyok a helyzet magaslatán, majd egyszer,...
talán....

2013. augusztus 15., csütörtök

Varrtam ezerrel. :)


Táskák, kutyák és macsekok jótékonysági vásárra. 
A tegnapi nap termése.

Mai nap termése: Nadrág volt, mindent elnyelő táska lett, 
kisebbik csemetémnek.
Előző életében, természetesen nadrág volt, és 
most az én többedik táskám. :)

2013. június 30., vasárnap

Június

Hát eltelt a június is. Végre végeztem a tanfolyammal is ami 
lekötötte a szerda délutánom és a szombat délelőttöm. 
Vége, de azért jó volt, jó volt a csapat, és a hangulat is.
Készítettem azért pár dolgot íme:
Egyszerű kereszt medál Máténak. 

Csavart kari rendelésre.


Köszönet ajándékok. Tanfolyamra jártunk kolléganőimmel, 
a szállításért köszönet képpen készítettem nekik.

Egy szoknya...

  egy nadrág, mármint az előző szoknya volt 
előző életében, a másik meg farmernaci.
Most majd felváltva hordjuk a lányaimmal, mert 
nekik is tetszik, de nem mondok le róluk egészen.


Zöld fonott herring.

Fonott kék memória karkötő.
Hát egyenlőre ennyi. :)

2013. május 6., hétfő

Vagyok

Egy ideje nem jelentkeztem. Különösebb oka 
nincs, csak a szokásos elhavazás. Húsvét lezajlott 
úgy hogy a műveimet elfelejtettem fotózni, bár nem 
nem is volt nagy durranás az egész. Filc tyúkocskákat 
kaptak a kicsik, kis kosárban piros tojással. 
Anyák napja kb ugyanaz a szitu elfelejtettem 
fényképezni. Na mindegy ezen már nem segíthetek, 
majd legközelebb. Fűzni még mindig nem tudtam 
semmit sem, pedig tele van a fejem ötletekkel.
Majd egyszer.:( Varrtam pár táskát, kb ennyi. 

  Egy fekete-fehér saját részre.
Bevásárló-boltba járó anyósomnak, 
Anyák napjára a kazal orgona mellé. 
Őt a gyerekeim Mimónak becézik, 
így lett egyedi mimó-táska.:) 
Akril festékkel ecsettel festettem.

 Hát erről majdnem elfeledkeztem, a ballagási batyu. 
Hagyományosan Pünkösdkor tartjuk a nagycsoportosok 
ballagását, kiadjuk a batyujukat, pogácsával,10 fillérrel 
(találtam még itthon egy befőttes üveggel). 
Szintén akrilfestékkel festettem meg a jeleiket a fakanalakra.
  

  

2012. december 23., vasárnap

Na végre pihi következik

Végre a végére értem a decemberi tennivalóknak, az utolsó 
bejegyzés óta sok minden készült, persze megint van amit 
elfelejtettem fényképezni. Amit fényképeztem az itt következik. 
Először is, meghívók, üdvözlőlapok az óvoda vendégeinek. 
Negyven darabot készítettem.
Hóemberkék ajándékba a vendégeknek, csipesszel, 
mágnessel, szintén negyven darabot készítettem. 
Asztaldíszek még az adventi vásárra. 

Az idén elhatároztam hogy minden kollégámat 
saját készítésű ajándékkal lepek meg, már csak 
két hét volt hátra mire kitaláltam mi legyen az. 
Na szóval, összegombolható táska keresztszemessel 
turbózva. És itt a bibi, több mint a felét elfelejtettem 
lefotózni. Tizenhárman vagyunk szóval mire elkészült 
a vége az elejét bevittem eldugtam, hogy ne egyszerre 
keljen cipelni és elfelejtettem fényképezni, ez van. 
Az utolsó ötnél jutott eszembe a fénykép.
Megint asztaldíszek rendelésre...aztán...
Sírdíszek, nagyapámékra és édesapámra.



A fényképezhetetlen zöld csillag. Saját minta.
Asztaldíszem végre a sajátom is elkészült 
ma délután.

2012. október 23., kedd

Egyebek közt...

Nagyon régen tettem közzé bármit is. El vagyok havazva magamhoz képest. Készülnek dolgok folyamatosan, teremdíszek, szülinapi ajándékok a csoportnak (majd fényképezem és felrakom), 
de alig érem utol magam. 


Azért van itt pár dolog...készítettem saját részre bevásárló 
táskát, keresztszemes betéttel....
karkötőt gyanta (elméletileg orosz borostyán) chipsszel...
és kacatos karkötőt négyet, amit mire fényképeztem csak 
kettő maradt.:) Most ennyi.
És még...: voltunk szüretelni, ahol közkívánatra én főztem, 
pincepörköltet, jó kis szüret volt, jól éreztük magunkat,:)
...meg szülinapok is voltak, saját készítésű hidegtálam.
Vendégváró, tormás sonkatekercs, kőrözöttes sajttekercs, stb.
Zserbó, amerikai-krémes, méteres kalács, pogácsa.
És a lényeg....
a tesóm megint alkotott, álcázott fekete-erdő torta, 
és a sarokban alig látható dió-torta. Isteni finomságok.