Azt hiszem rákaptam erre a technikára, folyt köv.
Évek óta gyűjtöm és fűzöm a gyöngyöt. Tudom van nálam sokkal ügyesebb, sok gyönyörűséget látok az oldalakon, de szívből és szeretettel készítem műveimet. Szeretem a kreatív kézműves elfoglaltságokat, gyöngyfűzés, decoupage, varrás és foltvarrás a kedvencem. Létrehoztam a blogot, hogy közszemlére tegyem műveimet. Azután úgy alakult, hogy egy kicsit az életem és egyéb más dolgaim is ide kerültek.
Kedves látogató megtisztelsz hogy rám kukkantasz.
De mindenek előtt: gyöngy, gyöngy, gyöngy....
2012. augusztus 27., hétfő
2012. augusztus 9., csütörtök
2012. július 31., kedd
Trespassing kari és tsa.
Egyszerű és mutatós (szerintem), az alapanyag sem került
sokba, klassz nyári kiegészítő.
Már nagyon tele a hócipőm, illetve a gumicsizmám. Már
megint felhőszakadás, most kevesebb jéggel igaz, de sokkal
több vízzel. Vasárnap délután fél hat után leszakadt az ég,
pillanatok alatt olyan vihar kerekedett hogy csuda, figyeltük
az időkép radarját a neten, láttuk hogy jön, mégis hirtelen jött.
Az egyik szoba beázott, nem kicsit, a pincébe a ház alatt
befolyt a víz, a terasz teteje kilyukadt, a ház legtetejéről a
szél letépett egy hat méteres lécet, az egyik gép valószínűleg
elhalálozott, nem volt elég gyors a kikapcsolásban.
Amúgy szép az élet, jól vagyunk, biztosítónak jelentve.
A múltkori esős képeken lévő vizet kéretik megszorozni
hárommal na ez a mennyiség vágtázott végig kicsiny falunkon.
Az öregebbek szerint sem volt soha ennyi víz, a képen látható
utcában nőttem fel emlékeim szerint, és anyukám szerint sem,
soha nem volt ilyen, hogy az utca közepén lábszár középig
érjen a víz. Könyörgöm valaki csak egy kicsit zárja el
a csapot. Már lassan átveszem malacka köszöntését a
Mici mackóból: Boldog viharnapot... :)
2012. július 22., vasárnap
Vitrail rivoli
Nagyon tetszik ez a színű szwari, minden nézetben más a
színe. Régen fűztem, gyűrűt meg még régebben, erről a
kőről meg el is feledkeztem, most akadt a kezembe,
pedig egy ideje tuti megvan. Hát ez lett belőle, saját
kreálmány.
Címkék:
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
gyűrű,
rivoli,
vitrail
Barca címer
Nagyobbik lányom nagy Barcelona drukker, stiludosan
az Eb alatt hímeztem neki egy Barcás párnát. Na és a
Spanyol győzelemmel teljes a boldogsága. :)
...És zöld-fehér medál csak úgy.
Címkék:
Barcelona,
gyöngyfűzés,
keresztszemes,
medál,
párna
2012. július 16., hétfő
Zöld szoba és táska
Ha nyár akkor egy csöpp festés, most a kisebbik lányom
szobája volt soron. Megígértem mire középsulis lesz
eltüntetem a szívecskés tapétáját. Persze a zöld színnek
maradnia kell, nem is egy színben. Na szóval így sikerült.
Eszembe jutott glettelés közben, hogy jó mókushoz híven
gyűjtöttem be egy polcot valamikor, természetesen lomis,
na ha megvan akkor össze is lehetne rakni. Ez plusz egy
napi legózás volt, mert a polc darabokból áll és ki tudja
már mi hova való ennyi idő után. Persze a méret sem jó
alakítani kell, az eredmény fentebb látható.
Készítettem egy táskát is a leányzónak,
alapanyag egy kiszuperált bőrnadrág.
2012. július 6., péntek
Nagyon nincs kedvem, de...
Annyira de annyira meleg van, nincs kedvem semmihez.
De azért csináltam egy új nyári táskát,
és egy egyszerű vidám kis láncot.
De egyenlőre ennyi a tudományom.
És akkor megeredtek az ég csatornái...
A fehéredő pöttyök jég gombóckák, esett a jég
vagy 25 percig, jó hogy esővel.
Ami utána maradt, a másfél órás felhőszakadás
eredménye.
Nem kicsi a víz, az út közepén.
Úsznak a gyümölcsfák,
és a kert. Életmentő volt az eső, bár a jeget hanyagoltam
volna. Ma reggelre sok változás nincs, 30 fok,
magas páratartalommal, igazi szauna.
Címkék:
eső,
felhőszakadás,
gyöngyfűzés,
jég,
kert,
nyár,
táska,
vihar
2012. június 19., kedd
Ballagás után
Nos megtörtént, elballagott a kisebbik lányom.
Magunk mögött hagytuk az általános iskolát, most már a kicsi
is a középiskola padját koptatja szeptembertől.
Ajándékokat készítettem a tanároknak, ezzel is megköszönjem
a munkájukat. Persze jó szokásom szerint,
a felét nem fényképeztem le, amit igen azt felteszem.
A hölgyek láncaiból elmaradt egy zöld bogyós
és egy barna dupla lánc, hát ez van.
A tanár urak ajándéka okozott némi fejtörést, hogy mi is
legyen, mert hát a nyaklánc az ugye...., na szóval
kristályfácska lett. És a csomagolás:
Mert hát szeretem bonyolítani a dolgokat, meg ugye kézműves
dologhoz kézműves körítés dukál, így készítettem hozzá
kísérő lapot, persze idézettel.
Az osztály ajándékát ( könyv utalvány), az
osztályfőnöknek, egy csokor virág kíséretében,
ebben a tokban adtuk át. A belsejében idézet és
a gyerekek aláírása.
Na és persze nálunk semmi nem megy simán,
az unokatesó is most ballagott, órára pontosan,
csak nem ugyanebben az iskolában. Azért megoldottuk,
az ajándékai:
sk csokor,
és egy lánc karkötővel.
Nagy a család, a gyerek által begyűjtött kazalnyi
virágkötészeti műremek.
2012. május 21., hétfő
Májusi mindenféle
Elég régen volt bejegyzésem, sok mindent készítettem eddig
ebben a hónapban. A kézműves része inkább a
munkahelyemre korlátozódott. Először az anyák napja, utána
pünkösd és évzáró projekt. Mutatok pár dolgot, sajnos az
anyák napi szívecskéket elfelejtettem lefényképezni, pici
tűpárnák mindenkinek a kezdőbetűjével hímezve.
Gyöngyös koszorú.
A plafon dekorálása tavaszra.
Kicsit a szekrényt is kijavítottam. Ősz óta lehullott pár
levél és virág. :)
Fejdíszek az évzáróra. Természetesen több példányos
minden fejdísz, hiszen mindenki szerepel.
A pünkösdi királykisasszony koszorúja.
És a király kalapdísze.
Na azért fűztem is pár dolgot.
Készült még ezeken kívül pár, de azok majd később,
ajándékba készültek és nem akarom lelőni a poént.
Címkék:
anyák napja,
évzáró,
fejdísz,
gyöngy,
gyöngyékszer,
gyöngyfűzés,
pünkösd
2012. május 1., kedd
Hétvége
Kicsit elfáradtam ebben a négy napban, de jól esett. Takarítottam, főztem, kertészkedtem, varrtam, csak éppen gyöngyöt nem fűztem. Ma pihiztem kedvenc nyári helyemen, hintaágy a kertben. Szeretem a kertemet, pedig még mindig nem végleges a kialakítás, nem eléggé botanikus, vadregényes. Szeretnék még pár növényt ültetni, tiszafát, vörösfenyőt, évelőket, füveket és egy kis sziklakertet. A konyhakert már majdnem kész, ide már csak sárgabarackfa, szőlő és a kifagyott rozmaring pótlása hiányzik.
Látvány a konyhából.
Hintaágyban üldögélve.
Kertrészlet.
A lányok is pihiznek.
Más. Ma töröltem magam az egyik közösségi portálról. Már régebben is gondolkodtam a dolgon, de ma történtek a nagycsaládban dolgok ami véglegesítette az elhatározásomat. Manapság az emberi kapcsolatok olyan szinten felszínessé, egoistává váltak hogy úgy éreztem ezt meg kell lépnem. Ha valaki elmegy melletted az utcán szó nélkül, az ne smúzoljon utána a neten, pl. Most nem ez történ, de ilyen is volt. Szóval a lényeg: ha valakit érdeklek a családomból, ismeretségemből keressen más fórumon, személyesebb formában. Például itt :), telefonon vagy személyesen. Na ez van, harag nincs, csak szóltam. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














































